ingatlan, lakás, ház, iroda
Keresés azonosító szerint


 

INGATLAN HÍREK


Árban is közel a XI. és XII. kerülethez: Budaörs ingatlanpiaca

(Forrás: http://ingatlanmagazin.com/ingatlanpiac/arban-is-kozel-a-xi-es-xii-kerulethez-budaors-ingatlanpiaca/)

Budaörs egy töretlenül fejlődő település, mely ugyan megérezte a válságot, de úgy tűnik, hogy a vevők továbbra is aktívak az ingatlanpiacon, és a sok helyen teljesen leálló új fejlesztések itt még mindig zajlanak. Jelentős vonzereje a sok munkahely, a jó ellátottság, miközben zöldebb, kevésbé forgalmas, mint a budapesti kerületek többsége. Ugyanakkor ennek ára van, de persze még mindig alacsonyabb, mint a település mellett fekvő XII. vagy akár a XI. kerület esetében.

Budaörs nem tartozik a nagyobb „visszaesést” elkönyvelő települések közé – jelezte az ingatlanmagazin.com-nak Vágner Adrienn, a MAX Ingatlan irodavezetője. Ennek okai: a főváros közelsége, a jó közlekedés (BKV buszok, autópálya), a dombos terepviszonyok miatti panorámás telkek, a gondozott városkép, nagy zöldfelületek, a jó ellátottság (bevásárlóközpontok, üzletek sokasága, majdnem mindegyik bank képviselteti magát a településen, stb.) – sorolta Vágner Adrienn.

Ezek mellett a betelepült multinacionális cégek munkalehetőséget nyújtanak, valamint az irodaparkok „kisirodák” koncepciója is segít abban, hogy egyre több céget vonzzanak egy jól megközelíthető budaörsi irodaházba. Az ezen cégeknél dolgozók közül sokan lakóhelyüknek is Budaörsöt választják – tette hozzá.

Az persze tagadhatatlan, hogy a betelepülő cégek, kereskedelemi egységek révén a forgalom is megnőtt a településen, így akik még évtizedekkel ezelőtt költöztek ide egy falusias jellegű, csendes utcába, azok néha továbbállnak egy nyugodtabb helyre, de persze sokan közülük ismét visszatérnek élethelyzetük változásával – mondta Skripecz Gyöngyi, Budaörs legrégebben működő ingatlanirodájának, a Korrekt Ingatlannak a tulajdonosa.

Kik keresnek ingatlant Budörsön?

A vevők most is érkeznek: egy jelentős részük a vidéki városokból, elsősorban a munkalehetőségek miatt, illetve a legtöbben persze Budapestről, főleg fiatal családosok és középkorúak. Az idősebb korosztálynál pedig az ok sokszor az, hogy gyermekeik már itt élnek, s közelebb szeretnének lenni hozzájuk.

A vevők általában úgy jönnek ingatlan vásárolni, hogy kifejezetten Budaörsön szeretnének letelepedni. Az évek során alaposan megfogyatkoztak az üres és beépíthető telkek, s most már a belterületbe vonások is lelassultak, ugyanakkor ezt kompenzálják a társasházépítések – mondta Skripecz Gyöngyi. A fejlesztések jelenleg is zajlanak: habár néhányan kiszálltak a korábbi beruházók közül, mindig belépnek újabbak a piacra, így most is dolgozik 5-6 vállalkozó a városban új fejlesztéseken.

Az önkormányzat eközben igyekszik családbarát környezetet teremteni. Szép játszóterek épülnek, uszoda, színház, művelődési központ, sportközpont, rendezvények, új kerékpáros út szolgálja az itt lakókat. A város utcái, terei gondozottak, karácsonykor díszvilágítást kapnak. A gyermekek számára az óvodák, iskolák és az Illyés Gyula Gimnázium biztosítja a tanulási lehetőséget. A szakszerű orvosi ellátás a modern Egészségügyi Központban történik.

Panellakások

A legkönnyebben most a lakásokat lehet eladni a városban, s a legnagyobb forgalom talán a panellakások esetében mutatkozik – mondta Skripecz Gyöngyi. Budaörs egy olyan település, ahol ha nem is Békásmegyer méretű, de azért egy jelentős lakótelep épült fel. Méretét jelzi, hogy 11 darab 10 emeletes épület áll itt, mellette pedig még jó pár 4 emeletes.

Az épületek jelentős része már túl van a panelprogramon, azaz szigeteltek, új nyílászárókat kaptak, hőmennyiségmérővel lettek felszerelve. Azért lehet vonzóbb ez a lakótelep, mint egy átlagos fővárosi, mivel sokkal szellősebben állnak a házak, több a zöldfelület, szépen parkosított a környék, s sok lakásból a panoráma is vonzó. Emellett nem elhanyagolható, hogy jó az ellátottság és a közlekedés – jelezte Vágner Adrienn.

A panellakások árai ugyan 2-3 millió forinttal visszaestek a válság évei alatt, azonban így is elkérhetnek egy 80 négyzetméteres otthonért akár 25 millió forintot is (az átlagár persze 21-22 millió forint ennél a méretnél), míg egy átlagos 51 négyzetméteres – melyből egyébként sok található ezen a lakótelepen – 10-11 millió forintba kerül. A kevésbé jó adottságú panellakásokat már 9 millió forintért is meg lehet vásárolni – fűzte hozzá Skripecz Györgyi. Vágner Adrienn megjegyezte, hogy a négyemeletes házakban lévő lakások ára itt is magasabb.

 

Téglaépítésű lakások

Az igényesebb, s jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező vásárlók panellakás helyett már az újszerű lakóparki lakások közül válogatnak. Található mindjárt egy ilyen a lakótelep mögött. A helyiek által csak Strabag-házaknak hívott négyemeletes épületekben található lakások vonzóak a betelepülők számára, hiszen kicsi a lakóközösség, mindegyik be van kerítve, parkosított a környezet, s igen jó minőségű lakásokról van szó, melyekhez teremgarázs is tartozik.

Ennek megfelelően persze az áruk sem alacsony, így egy 5 éve épült, 87 négyzetméteres lakás esetében számíthatunk 31 milliós vételárra, miközben a kínálati árak ennél pár millióval magasabbak, így ne lepődjünk meg, ha a hirdetéseknél 35-36 milliós összegeket látunk – hívta fel a figyelmet Skripecz Gyöngyi. A kisebb, 50-60 négyzetméteres, kétszobás lakások ára 21-22 millió forint környékén mozog, de több tényező is befolyásolja ezt az árat lefelé és felfelé, így például az, ha északi fekvésű a lakás – tette hozzá. Ezeknél természetesen találunk olcsóbb téglalakásokat is Budaörsön, így például az önkormányzat mellett egy 60 négyzetméteres, 2 szobás otthont 16,5 millió forintért is megvehetünk.

Vágner Adrienn ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a használt lakások eladási áraiban lehet leginkább érzékelni a gazdasági válság hatását. Az eladásoknál a motiváció főként a hiteltörlesztési nehézség, illetve a nagyobb lakásokat kisebb, alacsonyabb rezsivel rendelkező lakásokra cserélik tulajdonosaik.

Az új, téglaépítésű lakások áraiban viszont nem tapasztalható nagy visszaesés, bár némi alku itt is elképzelhető a meghirdetett árból. Az építtetők árkedvezmény helyett elsősorban azzal teszik vonzóbbá lakásaikat, hogy ingyen redőnyöket és/vagy konyhabútort adnak a lakáshoz, esetleg ingyen autóbeállót biztosítanak. Az árak 375-400 ezer forint/négyzetméter között mozognak. Vágner Adrienn azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a főútvonalak mentén épült társasházak esetében hosszabb az értékesítéshez szükséges idő.

Az újszerű, pár éves téglaépítésű lakások is kedveltek az ingatlanvásárlók körében. Jellemző ezekre az ingatlanokra, hogy teremgarázs és tároló is tartozik hozzájuk, és lifttel is rendelkeznek. A kétszobás, 53-60 négyzetméter közötti lakások ebben a kategóriában 20,5-21,5 millió forint között cserélnek tulajdonost. A teremgarázsban egy autóbeálló ára 1,7-1,9 millió forintba kerül.

 

2011.06.02.

 


KIEMELT INGATLANOK


Ingatlan kép Pest megye  családi ház
NAGYPOLGÁRI ELEGANCIA KAMARAERDŐN! PANORÁMA, NAGY TERASZ, LAKÓTÉR, PINCE, GARÁZS, TÁROLÓ VAGY ÜZLETHELYISÉG. 33MFt Hívjon: 06 20 349 1212
Ingatlan kép Pest megye  ikerház
kEDVELT CSALÁDI HÁZAS LAKÓPARKBAN N 4 SZOBÁS, GARDRÓBOS, TERASZOS HÁZ, FEDETT KOCSIBEÁLLÓVAL SZUPER ÁRON! 38MFt 36 30 9012755
Ingatlan kép Pest megye  családi ház
CSODÁLATOS KÖRNYEZETBEN, N 3 HÁLÓSZOBÁS ÚJ IKERHÁZI LAKÁSOK LEKÖTHETŐEK! ÚJ ÉPÍTÉSŰ INGATLANOK EGY HELYEN! HÍVJON: 20 3491212
Ingatlan kép Budapest, XXII kerület Játék u. társasházi lakás (nem panel)
XXII. ker, Játék utcában, a Rendelőintézetnél 1 szobás, nagy konyhás 35 nm-es, földszinti LAKÁS KIADÓ! 39 e Ft/hó plusz rezsi. T:20/9453199
Ingatlan kép Budapest, XXII kerület Nagytétényi út társasházi lakás (nem panel)
XXII ker NAGYTÉTÉNYI ÚTON 57 nm-es 2 szobás felújított, 4. em-i bútorozatlan LAKÁS KIADÓ! Bérleti díj: 55e Ft, kktsg: 8800 Ft. T:20/9453199
Ingatlan kép Pest megye HORTENZIA Utca 2 Fenyveserdő aljában ikerház
Budaörs Hortenzia u 2ben 2012 nyári költözéssel, 2szintes ikerház 43MFt-ért ELADÓ Légrády Judit 30-9190494 Ház 114nm,terasz,430nmkert,2gk beálló
Ingatlan kép Budapest, XXII kerület Kelenvölgyi utca családi ház
TÖBBGENERÁCIÓS CSALÁDI HÁZNAK, vagy irodaháznak luxusjellegű újépítésű háromszintes 578 nm-es épület Tétényi fennsíkon ELADÓ (159 MFt)
Ingatlan kép Pest megye XI.ker Határán Exluzív villaház családi ház
Budaörs egyik legelegánsabb domboldali Budapest XIker-el határos részén eladó panorámás, luxus polgári villaház. Ár: 195 Millió Ft.Hívjon 30-9190494 küldök további képeket.
Ingatlan kép Budapest, XI kerület Regős u. társasházi lakás (nem panel)
GAZDAGRÉTEN LAKÁS ELADÓ! 55 nm-es, 2,5 szobás, erkélyes, jelenleg bevezetett szépségszalonként működik. IRÁNYÁRA: 12,4 M Ft. Tel: 20/9453199
Ingatlan kép Pest megye  panel
A LEGKERESETTEBB!!! 4 emeletes panelházban I. emeleti N 2 hálószobás, 2 oldali tájolású lakás. Újítsa fel saját ízlése szerint! 12,99MFt
Ingatlan kép Pest megye Törökugrató  családi ház
Élvezze a naplementét a teraszán!Budaörs-Törökugratón szinte vadonatúj, minden kényelemmel ellátott örökpanorámás családi ház intim kerttel!
Ingatlan kép Pest megye  családi ház
EZT KERESTE! Domboldalon, zöld környezetben eladóak új építésű ikerház N 3 hálószobás, nagy teraszos, szeparált lakásai. 20-349-1212
Ingatlan kép Pest megye  ikerház
RITKASÁG A KŐHEGYEN! Igényes kivitelezésű, új ikerházi lakások eladók. N 3háló : 33,9MFt. N 4 háló garázs pince: 37,9MFt. 06-20-349-1212
Ingatlan kép Pest megye Alsó-kertváros  családi ház
38,9M Zsámbék új részén eladó ez a praktikus kialakítású, kétszintes, 4éve épült, takaros családi ház, garázzsal, kerttel. 36/203-204-205
Ingatlan kép Pest megye MarkerIngatlan társasházi lakás (nem panel)
25,5M Budaörs családi házas részén, csendes mellékutcában, eladó egy családi ház felső szintjén kialakított lakás, kerttel. 36/203-204-205
Ingatlan kép Pest megye Kamaraerdő  családi ház
94M Budaörs kamaraerdei részén csendes utcában eladó ez a neves építész által tervezett, 250m2-s családi villa szép kert. 36/203-204-205
Ingatlan kép Budapest, XI kerület Madárhegy alatt ÉLVEZHETŐ új LUXUS  családi ház
XI. kerületben MINDENHEZ KÖZEL Eladó - A MÓRICZ ZS TÉR, EGYETEMEK, PIAC, ALLÉ -egy 25 lakásos kertes, liftes társasházban, CSENDES, 4. emeleti, 61 nm-es 3 nm erkélyes lakás.
Ingatlan kép Budapest, XI kerület Madárhegy alatt ÉLVEZHETŐ új LUXUS  családi ház
XI. kerületben MINDENHEZ KÖZEL Eladó - A MÓRICZ ZS TÉR, EGYETEMEK, PIAC, ALLÉ -egy 25 lakásos kertes, liftes társasházban, CSENDES, 4. emeleti, 61 nm-es 3 nm erkélyes lakás.
Ingatlan kép Budapest, XI kerület Madárhegy alatt ÉLVEZHETŐ új LUXUS  családi ház
XI. kerületben MINDENHEZ KÖZEL Eladó - A MÓRICZ ZS TÉR, EGYETEMEK, PIAC, ALLÉ -egy 25 lakásos kertes, liftes társasházban, CSENDES, 4. emeleti, 61 nm-es 3 nm erkélyes lakás.
Ingatlan kép Budapest, XI kerület Madárhegy alatt ÉLVEZHETŐ új LUXUS  családi ház
XI. kerületben MINDENHEZ KÖZEL Eladó - A MÓRICZ ZS TÉR, EGYETEMEK, PIAC, ALLÉ -egy 25 lakásos kertes, liftes társasházban, CSENDES, 4. emeleti, 61 nm-es 3 nm erkélyes lakás.
Ingatlan kép Budapest, XI kerület ALLÉ közeli társasházi lakás (nem panel)
XI. kerületben MINDENHEZ KÖZEL Eladó - A MÓRICZ ZS TÉR, EGYETEMEK, PIAC, ALLÉ -egy 25 lakásos kertes, liftes társasházban, CSENDES, 4. emeleti, 61 nm-es 3 nm erkélyes lakás.
Ingatlan kép Pest megye Törökugrató  ikerház
Páratlan panoráma a Csiki hegyekre! Teljesen szeparált ikerházfél Budaörs-Törökugratón 2011 év végi költözéssel! Nappali 3 háló, saját kert
Ingatlan kép Pest megye kertváros  családi ház
Csak ha szereti a mediterrán stilust, és az igényes kivitelezést! Budaörs kertvárosi részén 2008-ban épült duplagarázsos ház, intim kerttel.
Ingatlan kép Pest megye Budaörs Rózsadombján  családi ház
1998-as épitésű-gránitburkolatok, kandalló- Budaörs Rózsadombján található családi ház, mely intim belső kertet és panorámát rejt magában!
Ingatlan kép Pest megye  családi ház
EGYEDI OTTHONRA VÁGYIK? Ez a gyönyörűen felújított présház, nagy, száraz pincével biztosan belopja szivébe magát! 06-30-417-2209
Főoldal | Partnerirodák | Elérhetőségeink | Oldaltérkép | Használati szabályzat | Látogatóink figyelmébe | Link és bannercsere | Adminisztráció